WC dugulása esetén pumpával, annak többszöri lenyomásával és bő vízzel történő öblítéssel lehet próbálkozni. A pumpával minimum 30-50-szer kell nyomkodni, de fontos, hogy nem kell hamar felengedni, hogy megfelelő vákuum keletkezzen nyomkodás közben. 

Mosogató dugulásnál forrásban lévő vízzel és 1-2 dl ecettel érdemes megpróbálni a betömődött zsiradék által okozott dugulás elhárítását. Érdemes min 5-6 literes fazék vizet forralni, hogy legyen utánpótlás az öblítésnél. Sokan vízforralóval kísérleteznek, de a kevés vízmennyiség miatt kisebb az esélye, hogy a víz feloldja a betömörödött zsiradékot.

dugulas-elharitas-drottalFürdőkád, zuhanytálca, mosdó esetében először vékony csipesszel, vezeték darabkával piszkálja ki a lefolyóból a hajszálakat, utána pumpával is meg lehet megpróbálni. Az is célravezető lehet, ha leszerelni a zuhanyrózsát és rányomja a lefolyóra, körbetekerni törölközővel, hogy túlnyomás keletkezzen, majd csapforró vízzel megpróbálja kimosni a dugulás, a lefolyó rendszert. Ha van padló összefolyó és oda van bekötve a fürdőkád, mosdó, zuhanytálca, akkor az írt öblítés előtt előbb érdemes kitakarítani a padló összefolyót (természetesen a szifonok tisztítása után).

Kereskedelemben kapható kézi spirálokkal nagyon ritkán lehet megoldani a dugulásokat (kár a pénzért ), sőt még be is szorulhatnak. Ezek a termékek nem igazából alkalmasak dugulás elhárításra.

Ha hasznosnak találta házi duguláselhárítási tanácsainkat, kérjük ossza meg ismerőseivel, az Ön praktikáit pedig szívesen vesszük, küldje el hozzászólásában.